Szauna.net

Az infraszauna - igazán kíméletes szauna

A korábbi évek finn szaunájával szemben mára egyre nagyobb teret hódít az infraszauna. Ez köszönhető annak, hogy míg a forró levegős finn szauna a pulzusszámunk megemelésével fejti ki hatását, addig a jóval alacsonyabb hőfokon működő infraszauna a szervezetünket egyáltalán nem terheli, ráadásul kutatások kimutatták, hogy méregtelenítés szempontjából sokkal hatékonyabb, mint a finn szauna.

Az infraszauna nem terheli meg annyira a szervezetünket, jóval kíméletesebb, ráadásul a szaunázás után felfrissülünk, fittebbek leszünk, energiával telítődünk, így szaunázás után nem érezzük azt a fáradtságot, mint a forró levegőjű szauna használata után.

Az infraszauna működési módja eltér a hagyományos szaunáétól. 

Az infraszaunákban lévő fűtőpanelek infrasugarakat állítanak elő, így nem a levegőt melegítik fel, hanem közvetlenül behatolnak a bőr alá, majd átadják energiájukat a szöveteknek. Ennek a működési elvnek köszönhető, hogy jóval alacsonyabb (45-60 fok) hőmérsékleten is alaposan megizzasztják a használóját.

Infraszauna: a testet belülről kifelé melegíti fel.

Kerámiától a lapsugárzókig

 

 1. Az első infraszaunákat kerámia betétekkel építették. Ennek az egyik hátránya, hogy nagyon kis felületen adják le a teljesítményüket, így a felületi hőmérsékletük ezeknek a kerámia paneleknek igen magas, így gondoskodni kell egy védőrácsról, mely nem engedi, hogy a bőrünk  hozzáérjen ezekhez a forró kerámia betétekhez.

A másik hátránya, hogy nem egyenletesen éri a bőrünket az infrasugárzás, a kerámia betétektől picit távolabb már "hidegnek" érezzük a szaunát, közelebb ülve a kerámia betétekhez pedig égető érzést okozhatnak.

2. A lapsugárzók teljese mértékben kiküszöbölik ezeknek a kerámia betéteknek a hátrányait! Itt egy négyzet alakú, lapos (fólia vagy szén alapú) betét végzi az infrasugarak előállítását. Mivel sokkal nagyobb felületen sugároznak, mint a kerámia betétek, így jóval alacsonyabb felületi hőmérsékleten működnek.

Ezeket akár meg is érinthetjük, égési sérüléseket nem okoznak (felületi hőmérsékletük: 45-65 fok)

A szervezetünket egyenletesebben érik a "melegítő" infrasugarak, így ennek a típusnak nagyon kellemes használata.

3. Meg kell még említenünk a Philips Vitea fűtőbetéteket is, hisz több tulajdonos is pozitívan nyilatkozott róla.  Ez egy teljes spekturumú sugárzást kibocsátó halogén sugárzó. Egyik nagy előnye, hogy bekapcsolás után azonnal melegít, nincs felfűtési ideje! (kipróbáltam ezt is, mert érdeklet, hogy valóban így van-e és igen, ezt magam is alátámaszthatom).

További képes ismertető: Philips Vitae Infraszauna

Az infraszauna hatásai:

 

  • Erős méregtelenítő hatása van, a verejtékmirigyek mellett a  faggyúmirigyeken keresztül  is megtörténik  a méreganyagok távozása (nehézfémek és egyéb káros anyagok, melyek a nagyvárosi életforma miatt szervezetünkbe kerülnek)
  • Bőrszépítő hatása közismert. Segít a narancsőr megszüntetésében is. Bár az első infraszaunázás után előfordulhat, hogy rövid ideig pattanások jelennek meg a bőrön, ez a méregtelenítési folyamat része, ezek idővel eltűnnek, majd bőrünk nagy mértékben újjászületik.
  • Vérnyomáscsökkentő hatása is közismert. Nagyon jó hatással van az erekre az infrasugárzás, így hosszabb távon segít a magas vérnyomással küszködőknek az egészségük javításában.
  • Segít a fogyásban és az alakformálásban is! Napi 30 perc infraszaunázás után, jelentős mennyiségű kalóriától szabadulhatunk meg. 

Az infraszauna használata


Az infraszauna használata különbözik a hagyományos szaunától. Használata kicsit egyszerűbb és összességében kevesebb időt igényel, az eltérő működése miatt.

Az infraszauna használata előtt egy órával nem ajánlott ételt fogyasztani. Használat előtt és közben fogyasszunk ásványvizet, mivel az ásványi anyagok is távoznak a szervezetünkből. Még jobb ha frissen facsart gyümölcslevet veszünk magunkhoz (kerüljük a boltokban kapható, túlcukrozott szénsavas üdítőket!)

Kezdő szaunázóknak...
 

A kezdő szaunázóknak itt is érdemes a fokozatosság elvét követniük, azonban ezt a  típusú szaunát akár minden nap is használhatják. Az első alkalommal érdemes alacsonyabb hőmérsékleten kezdeni (45-50 fok), majd a negyedik naptól követően lehet folyamtosan emelni a hőmérsékletet (55-60 fok). Így mindenki kitapasztalhatja  hogy milyen hőmérséklet az ideális a számára.

Az első alkalmakkor 20-25 perces infraszaunázás elegendő, majd az időtartamot  fokozatosan növelhetjük. 40 percnél nem ajánlatos hosszabb időre bent maradni, illetve a napi egyszeri infraszauna használat is bőven elegendő.

Tusoljunk le szaunázás utánHasználata után alaposan tusoljunk le, így távolíthatjuk el bőrünkről a méreganyagokat.

A tusolást kezdjük  melegebb vízzel és lassan állítsuk egyre hidegebbre a víz hőmérsékletét. Így bezárulnak a bőr pórusai.

Az infraszaunázást érdemes bizonyos időközönként kúraszerűen alkalmazni, ez 3 - 4 hetet jelent, napi használattal. Egy ilyen kúra után, miután megtörténik a test méregtelenítése, már elegendő hetente 2-3 alkalommal is infraszaunázni. Az ilyen pár hetes kúrákat két havonta megismételhetjük.


További nagyon hasznos információkat itt találtam az infraszauna használatával kapcsolatban:

Hogyan és mennyi ideig használja Ön az infraszaunát? Mit egyen vagy igyon előtte?

 

Egy olvasmányos oldalt szeretnék megmutatni Önnek, mely az infraszauna használatát mutatja be:

Az infraszauna használata! 
Tippek és trükkök a  gyorsabb fogyáshoz és az élvezeteseb infraszaunázáshoz.

(A fenti linken az  " http://www.infraszauna.me/infraszauna-hasznalata " oldalra jut el, kizárólag az infraszaunázóknak készültek a leírások.)

Szauna építés - Magyarországi építőktől!
Egyedi igények, magas minőség és jó ár - Itt kérjen árajánlatot:


Szauna építés - árajánlat kérése
(A hozzászóló gépének IP címe rögzítésre kerül!)
Eddigi hozzászólások száma: 0 db


Név:


E-mail (nem lesz látható):


Hozzászólás:


Ezt a betűvel leírt számot:

Írja ide számmal!
(például: "tizenhárom" esetén = 13 -at kell írni)
(hogy kiszűrjük SPAM programokat...)




Kapcsolat - információ


Szauna.net szerkesztő - kapcsolat kérdés esetén
Üdvözlettel:
Lőrincz András
Aláírás
Amennyiben bármilyen kérdése vagy észrevétele van, kérem jelezze felém az alábbi űrlapon:

Üzenet a szerkesztőnek!

Minden megkeresésre válaszolok!

A szauna.net oldalon található tartalom nem használható fel a Jogtulajdonos (Lőrincz András) engedélye nélkül! Az engedély nélküli másolás (jogi) következményekkel jár.

Egyedi építésű szauna - árajánlat kérése      


 Szauna csiripelések a Twitteren

Szauna csiripelés a Twitteren 

 

Egyedi építésű szaunák:
(képek az elkészült munkákból)

 

Finn szauna építés

  Több személyes finn szauna
 

 

 

 
Íves szauna sarokban

 


 

 

A Magyar szakipar, így a hazai szauna gyártás és fejlesztés
elkötelezett támogatói vagyunk!

 

Szaunákat építő cégekenek - Ingyenes "média" ajánlat!
 


 

 

 

Örömmel venném, ha minden internetes katalógus tulajdonosa kitenné ezt az oldalt, így támogatva a hazai ipart!

 

Az oldal célja az, hogy a sok olcsó  "tömegben gyártott" szauna ellenében, egy jobb alternatívát mutasson a szaunát kereső embereknek:

Magyarországon gyártott - magas minőségű szaunák!

 

Google map - Egyedi építésű szaunák

 

 

 


Szaunák a Google+ oldalon:


Szauna.net on


Kövess bennünket a Facebook oldalon:


A Szauna.net Facebook oldala itt!

http://www.szauna.net - Az oldal a Csika CMS weblapszerkesztő által készült - Írta és programozta: Lőrincz András