A Philips Vitae egy már régebbről ismert és sokak által kedvelt infrasugárzó. (infrahalogén sugárzó a pontosabb megnevezése)
Gondolta volna, hogy az izzasztó kabinok, az infrakabinok elterjedése előtt már használták gyulladásos betegségek kezelésére, amilyen a középfül gyulladás is? Több gyulladással járó betegség természetes úton történő terápiás (kiegészítő) kezelésében is kiveszik a részüket a melegítő infrasugarak.
Most pedig nézzük meg a Philips Vitae halogén sugárzó jellemzőit, elhagyva a száraz technikai adatokat!
1. Bekapcsolása után azonnal használható, nincs felfűtési ideje! A szaunában elkezdődik a méregtelenítő folyamat, szinte rögtön, a használat megkezdése után.
Ezzel Ön időt takarít meg, hisz nincs annál nagyszerűbb érzés, mint hazaérkezés után beülni egy infraszaunába, ahol azonnal teljes mértékben átadhatja magát a szaunázás semmihez sem hasonlítható érzésének!
2. Mivel széles spektrumú tartományban sugároz, ezért sok pozitív hatást is ki tud fejteni, ilyen többek között: a bőr gyógyulását (sebgyógyulás!), illetve a fajdalomért felelős bőr rétegeit szóköz elérő sugárzás. (fájdalomcsökkentés!)
3. A napra emlékeztető, világos narancsos fényt is kibocsát, így egy természetes színterápiás hatást is kelt Önben. Igazán szép és még a lélekre is jó hatást fejt ki! Igazi napsugárszauna! Nem csak "melegében", hanem fényében is hasonlít a Napra!
4. Nem teljes felületen sugároz, azonban...
a megfelelően tervezett sugárzók (tükrök segítségével) és azok egymáshoz viszonyított pozíciójával pontosan előre tervezhető az, hogy Önt egyenletesen érje a melegítő sugárzás.
5. Rendkívül hosszú az élettartamuk!
Ez annyit jelent, hogy napi egy órás, folyamatos használat mellett is több mint 15 évig működhetnek!
Ne feledje, 20 perc használat már bőven elegendő a Philips Vitae működési elvének köszönhetően: azonnal, abban a pillanatban, hogy bekapcsolja, teljes "erejével" beindul az izzadás és a méregtelenítés!
Először gondoljon arra, képzelje el azt a helyet lakásában vagy kertjében, ahová szeretne időnként visszavonulni relaxálni és feltöltődni!
Elképzelte?
Rendben, akkor, kérem, tekintse meg az alábbi elkészült munkákat, és képzelje oda azt az infraszaunát, mely a leginkább teszik Önnek!
Ne feledje, a szaunák teljes faanyagát magyar gyártók készítették, így az Ön igényeit és lehetőségeit (hely, ár, felszereltség) is teljes mértékben figyelembe tudjuk venni!
Fontos!
Az alábbi képek nem műtermi képek, hanem itt Magyarországon élő átlagos emberek és családok otthonában készültek, melyek jelenleg is használatban vannak!

A választott faanyagnak és a külső - belső világításnak köszönhetően igazán beleillik a gyönyörű fürdőszobába! Az egyedi építésnek megfelelően szinte minden, a rendelkezésre álló hasznos terület ki lett használva!

Minden lakásban lehet találni egy szabad sarkot, a fenti képen is egy olyan szauna látható, ahol ez a szabad tér ki lett használva. Így vált teljessé a lakás, hisz az egészségmegőrzésen kívül valóban a lakás díszévé is vált ez a Philips Vitae infraszauna!

Ezzel a sarokszaunás megoldással válhat az Ön lakása is "teljessé", mely nappal is nagyon szépen mutat! A fából készült szaunával sikerült egy kis darab természetet ebbe a helyiségbe bevinni.
A frissen épült szauna fa anyagából eredő kellemes illatát sajnos nem tudjuk ezen az oldalon bemutatni, de csakugyan kellemesen egészíti ki a látványt!

Első pillantásra is érzékelhető, hogy az Ön szaunájának is csak az Ön képzelete szabhat határt! Ahogyan Ön is láthatja, a színterápiával kombinált só fal és a Philips Vitae sugárzók kellemes összhatását érzékelteti a fenti kép, ráadásképpen üvegfalas megoldással!
Fontos!
Csak a Philips Vitae esetében oldható meg ez a fajta üvegfalas tervezés! Más fűtőbetétek esetében szükségesek a hő megtartó fából készült oldalak, mivel a szauna "túl hideg" lenne vagy feleslegesen nagy teljesítményű betétekkel lehetne csak ellensúlyozni a hőveszteséget.

Az egyedi kialakítású háttámla díszítése a hazai gyártók szaktudását dicséri! Nem lehet akadály egy só fal beépítése sem (legyen az kisebb vagy nagyobb felületen, ahogyan Ön szeretné).
A Philips Vitae szaunák esetében is elmondható, hogy ezeket is lehet kombinálni finn szaunával, illetve a már meglévő finn szauna könnyen kiegészíthető infraszaunává! (magyar gyártók közül)
A Philips Vitae betétek élettartamát nem befolyásolják a finn szauna által keltett hőviszonyok!
Szeretne Ön is relaxálni és élvezni a szauna minden pozitív hatását?
Érdeklődjön és tájékozódjon a legjobb ajánlatokról itt:
Szépek ezek a Philips Vitae szaunák, ezek épített szaunák?
Vagy készen összerakhatóak ezek is? Egyszer régen próbáltam egy ilyen fűtőbetéttel épült infraszaunát, tényleg gyorsan melegített, ez fogott meg.
Mennyi idő egy ilyet összerakni vagy beépíteni ha szeretne valaki vagy csak érdeklődne ez iránt?
Kedves G. István!
Ezeket a képeket a gyártótól kértem el, beépítés után lettek lefotózva. Ezek egyedi építésű infraszaunák Philips Vitea betéttel. Elég gyorsan megépítik (pár hét alatt ki is viszik) és kompletten összeszerelik a legyártott elemeket.
Árajánlatokat bármilyen típusú fűtőbetétre betétre lehet kérni! (1. Philips Vitea, 2. Carbon, 3. teljes felületen sugárzó fólia sugárzó, sőt ezeket lehet kombinálni finn szaunával is)
2011 Márciusában kértem árajánlatot tetőtéri infraszauna beépítésére. Kaptam is 5 komplett ajánlatot. Köszi, az egyik innen van, most épült meg! (tegnap készült el :))
Köszönöm a segítséget!
ü: Csf
Én szintén tetőtérbe elhelyezhető kültéri 2 személyes infraszaunára szerenék ajánlatot kérni, amit Budapest, XI., kerületben szertnék felállítani. Eseleg a kombinált szauna árára is kíváncsi lennék. Köszönettel Kuborczik Edit
Kedves Kuborczik Edit!
Ennek semmi akadálya, legyen kedves az árajánlat kérő űrlapon keresztül megadni a szükséges adatokat, hogy továbbíthassam az Ön elképzeléseit a szaunások felé, és minél pontosabb árajánlatot kaphasson a tetőtéri szaunájára. (Név, Város, Telelfonszám stb)
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmét!
Ü: Lőrincz András
Szerettem volna árajánlatot kérni, de a rendszer mindig elutasított,, azzal, hogy valamelyik adatot nem , vagy rosszul adtam meg. Én nem láttam hibát, többször beírtam az ellenőrző számot, de nem sikerült elküldenem az űrlapot. Ha esetleg megkapták 4-5-ször a kérésemet, akkor elnézést :), ha nem, akkor kérem vegyék fel velem a kapcsolatot. Szabó Péter psz....(kukac)gmail.com (Moderálva az email cím, nem jó, ha látszik egy oldalon, a spam robotok miatt)
Kedves Szabó Péter!
Köszönöm, hogy jelezte a problémát, azonnal utánanézek!
Írtam Önnek egy email-t, kérem küldje el válaszlevélben, milyen szaunát szeretne, a levélben találhat több információt, mit érdemes megadni a pontos árajánlathoz. (név, email, tel, szauna mérte stb)
Még egyszer nagyon köszönöm a segítségét!
Üdvözlettel:
Lőrincz András
Kedves András!
Nyáron készült el a szaunánk, de most kezdtük el igazán használni! Nagyon tetszik a családnak is. (alaposan izzadunk)
Minden elismerésem, és köszönöm még egyszer a sok segítséget. (elnézést, hogy annyira háklis voltam az elején :) )
További sok sikert!
Ü: Pisti


Szauna csiripelések a Twitteren
Egyedi építésű szaunák:
(képek az elkészült munkákból)
Íves szauna sarokban
A Magyar szakipar, így a hazai szauna gyártás és fejlesztés
elkötelezett támogatói vagyunk!
Szaunákat építő cégekenek - Ingyenes "média" ajánlat!
Az oldal célja az, hogy a sok olcsó "tömegben gyártott" szauna ellenében, egy jobb alternatívát mutasson a szaunát kereső embereknek:
Magyarországon gyártott - magas minőségű szaunák!
Google map - Egyedi építésű szaunák
http://www.szauna.net - Az oldal a Csika CMS weblapszerkesztő által készült - Írta és programozta: Lőrincz András